A karrierem vagy a hitelességünk? Egy társadalmi dilemma a menedzsmenttudományban

Van egy csendes probléma a menedzsmentkutatásban, ami lassan rágja szét a szakmát. Az akadémiai karrier felépítése szembeállítja az egyes kutatók érdekét a közösség javával. Aki professzori kinevezésre, előléptetésre és elismerésre pályázik, azt a rendszer gyanús szokások felé tereli — például hogy csendben elhagyja egy vizsgálat azon részeit, amelyek nem sikerültek, így a cikk tisztább, publikálhatóbb történetet mesél (O'Boyle és mtsai, 2017; Byington & Felps, 2017). Egy brutális munkaerőpiaccal szembesülő kutató számára az ilyen rövidítés kevésbé tűnik csalásnak, inkább túlélésnek.

A lényeg: a tudományos becsületesség kevésbé személyes erény kérdése, mint rendszertervezésé — változtasd meg úgy a szabályokat, hogy az alapos munka ne jelentsen lemaradást, és a viselkedés is megváltozik.

Ezeknek az egyénileg ésszerű lépéseknek súlyos közösségi ára van. Ha sok kutató így csinosítja az eredményeit, a szakirodalom megtelik hamis megállapításokkal, és az egész terület hitelessége és haszna elpárolog (Byington & Felps, 2017). A publikált anyag végül túlbecsüli, amit valójában tudunk — ez pedig félrevezeti a rá támaszkodó vezetőket és a jövő kutatóit is. Amitől az egyes szerzők jól járnak, az árt annak a közös erőforrásnak, amitől mindannyian függenek.

Ez egy klasszikus csapda, ahol sok ésszerű egyéni döntés együttesen ostoba csoportos kimenetelt ad. Egyetlen kutató sem tudja ezt egymaga megoldani azzal, hogy magasabb mércét tart, hiszen ez kevesebb publikációt és lemaradást jelentene azokhoz képest, akik vágnak a sarkokon. A becsületes kutató egyéni árat fizet, miközben a szakma alig profitál belőle — így az ösztönzők folyamatosan mindenkit pontosan azok felé a szokások felé húznak, amelyek végül mindenkinek ártanak.

Mivel a probléma be van építve a rendszerbe, a megoldásnak is közösnek kell lennie. Az egyik ígéretes út, ha a folyóiratok szerkesztői feltételes ígéretet tesznek: bevezetik a méltányosabb sztenderdeket — például hogy az eredmények ismerete nélkül bírálják el a tanulmányokat —, de csak akkor, ha a versenytárs folyóiratok is egyszerre teszik ugyanezt (Byington & Felps, 2017). Ez a feltételes ígéret feloldja a patthelyzetet, mert egyiküknek sem kell egyedül, elsőként lépnie. Ha az új szabályok egyszerre lépnek életbe, eltűnik a becsületesség büntetése.

A mélyebb tanulság az, hogy a tudományos becsületesség nem csupán személyes erény kérdése, hanem azé is, hogyan van felépítve a rendszer. Ha csak annyit mondunk a kutatóknak, hogy legyenek becsületesebbek, az önmagában keveset ér, amíg az ösztönzők az ellenkező irányba húznak. Ami valóban megváltoztatja a viselkedést, az a játékszabályok átalakítása úgy, hogy az alapos munka ne jelentsen lemaradást. A szakma hitelessége mindenki közös ügye, és a megvédéséhez összehangolt szabályokra van szükség, nem magányos hősökre.

Hol illeszkedik ez a SalesEvolution rendszerébe

Pontosan ezért kapcsolunk minden állítást a forrásához ebben a tudástárban, és részesítjük előnyben a szilárd, jól alátámasztott megállapításokat: a publikált kutatás nem automatikusan megbízható, és az igényes olvasó a bizonyítékot ellenőrzi, nem a szenzációs címet. Ugyanez a társadalmi-dilemma logika jelenik meg az értékesítési szervezeteken belül is — amikor az egyéni kvótanyomás arra csábítja a kollégákat, hogy manipulálják a számokat vagy felfújják a pipeline-t, a csapat közös hitelessége szenved kárt. Az olyan ösztönzők és normák kialakítása, amelyek nem büntetik a becsületességet, vezetői feladat, ami összekapcsolódik a jutalmazási rendszerek buktatóival, és amit a BIZTRAiNING és a tréningjeink fejlesztenek tovább.

Minden fenti állítás a lektorált forrására hivatkozik — a teljes listát a kutatás és források oldalon találod.